Nap: 2018-11-18

Fidófüzet – Libor Zoltán könyvbemutatója

Libor Zoltán: Fidófüzet című apa-lánya könyvének zenés bemutatóján jártam a kecskeméti Kóborló Könyvesboltban. A zenei aláfestést Tamás Korb szolgáltatta. A bemutató után Libor Zoltánnal beszélgettem. Hogyan és honnan jött az ötlet a Fidófüzet megírásához? 2011. augusztus 11-én egy új világ kapujához értem. Aznap született meg a kislányom, Lelle, akit én valamilyen ismeretlen oknál fogva Fidónak kezdtem hívni már szinte a kezdetek óta. Ezt azóta is csak én csinálom, mindenki más a nevén szólítja. Az apaság egy egészen új létformát jelentett, teljesen más dimenziókat nyitott meg előttem, olyan tájakat, amelyeket addig nem ismertem. Ez hatványozottan igaz lett akkor, amikor Fidó...

Elolvasom

Kivételt tesz Budapesttel José Carreras

A világ egyik leghíresebb tenorja tavaly bejelentette, hogy nem turnézik többet. José Carreras azonban idén decemberben fellép a Papp László Budapest Sportarénában, egy kivételes gálakoncert keretein belül. Nemrég pályafutása legfontosabb helyszínein – a londoni Albert Halltól Montevideóig – adott búcsúkoncerteket José Carreras, és ezután szögre is akasztotta a turnéruháját. Bár a 71 éves világhírű operaénekes a turnézástól elbúcsúzott, a színpadtól szerencsére nem. Egyéni koncerteket még vállal, és idén Budapestre is ellátogat: 2018. december 19-én 19:30-tól a Papp László Budapest Sportaréna közönségét kápráztatja el hangjával. José Carreras a leghíresebb karmesterekkel dolgozott együtt. Évtizedek óta történelmet ír, a színpad nagy pillanatainak...

Elolvasom

Tapintható láthatatlan projekt – Szemők Zsuzsanna bronzmakettje

A Kecskemét Rotary Klub kezdeményezésére és sikeres forrásteremtő munkájuk eredményeképpen 2018. november 18-án, vasárnap 14.00 órakor felállításra kerül egy újabb, az országos Tapintható Láthatatlan projekt részeként Kecskeméten immár második köztéri bronzmakett. Alkotója: Szemők Zsuzsanna szobrászművész. A képviselőtestület, valamint szakmai ügyosztályok jóváhagyásával végülis a történelmi Főtér déli részén, az úgynevezett Mende Valér-tengelynek az Újkollégium felé vezető sétányán került elhelyezésre az alkotás. Az elsősorban vakok és gyengénlátók számára készült, de az idelátogató turistákat is kiszolgáló, jól megközelíthető kompozíción városunk Főtérének egyedülálló épületeinek újabb méretarányos modelljei láthatók. Így az Ó- és Újkollégium, Cifrapalota, a Tudomány és Művészetek Háza (volt Nagyzsinagóga), az egykori...

Elolvasom

Élvezzük a hideg estéket is! – Tippek bekuckózáshoz

Az ősz és pláne a tél velejárója, hogy ha még ragyog is a nap délben, egyre korábban lesz hűvös és ráadásul sötét. Hozzá kell ehhez szokni az idén különösen hosszúra nyúlt nyárias, kedvező időjárás után, és át kell hangolni hozzá testünket-lelkünket. A télnek egyébként az egyik legnagyobb erénye, persze azon kívül, hogy néha hódolhatunk a téli sportoknak is, mindenképpen az, hogy jobban befelé fordulunk, többet tudunk figyelni egymásra, családunkra, barátainkra, és persze saját magunkra is. Ilyenkor, az év végi hajrában mindenki még feszültebb. Fontos, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor lassítunk, megállunk egy kicsit, akár azért, hogy visszagondoljunk arra, mi...

Elolvasom

Ajándékozza karácsonyra a színház csodálatos világát!

Ajándékozza karácsonyra a színház csodálatos világát! – Karácsonyi bérlettel és az aranyló fa alá illő színházi albummal készül a kecskeméti Katona József Színház az ünnepekre. A három előadást tartalmazó bérlet mellé most kedvezményesen megvásárolhatják A kecskeméti főtér történelmi épületei címet viselő sorozat színházi kiadványát. Az első 20 bérletvásárlót pezsgővel ajándékozzák meg. A korábbi évekhez hasonlóan idén is remek ajándékötletet kínál a kecskeméti Katona József Színház azoknak, akik élménnyel lepnék meg szeretteiket. Idén a város 650. évfordulója alkalmából bemutatott óriási sikerrel futó Beszélő köntös, az idei fergeteges szilveszteri komédia a Balfácánt vacsorára, valamint a romantikus Traviata táncszínházi előadás került az...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930