Nap: 2018-10-17

Új hangversenysorozatot indít a Nemzeti Énekkar az Olasz Kultúrintézetben

A Nemzeti Filharmonikusok idei évadának új bérlete a Pászti bérlet. A sorozat keretében a Nemzeti Énekkar csodálatos hangversenyeit hallgathatjuk majd meg. Az összesen 5 koncertet átfogó sorozat helyszíne minden esetben az Olasz Kultúrintézet lesz. Az első hangversenyen egy klasszikus, Haydn Nelson-miséje és a Kossuth-díjas Orbán György egy műve csendül majd fel. Utóbbi darab Szent Pál Szeretethimnuszának ismert részletét interpretálja. A Nemzeti Énekkar 80 fős vegyeskara mellett egy 55 fős gyermekkar, a világhírű Angelica Leánykar is közreműködik. „A Nemzeti Énekkar történetének igen fontos állomása a Pászti sorozat elindulása” – kezdi a Pászti bérlet bemutatását Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója....

Elolvasom

Seress Rezső-est a Kispipában Szakcsi Lakatos Bélával és Müller Péter Sziámival

Október 25-én, csütörtökön 20 órakor egy rendkívül izgalmas produkcióval nyílik újra a legendás Kispipa, mely 1958 és 1968 között Seress Rezső, a világhírű Szomorú vasárnap című dal szerzőjének törzshelye volt. A tervek szerint sorozattá váló estek nyitó alkalmán Seress Rezső szellemét és dalait elsőként Szakcsi Lakatos Bélával, a zongora koronázatlan királyával éleszti újra Müller Péter Sziámi, az éneklő költő. A Kispipa az 1950-es években nyílt meg. 1958 és 1968 között itt zongorázott a tragikus sorsú Seress Rezső, akinek legismertebb szerzeményét, a „magyar öngyilkos dalként” elhíresült Szomorú vasárnapot többek között Billy Holiday, Serge Gainsbourg, Elvis Costello, Björk és a Portishead is feldolgozta. Az éttermet 1979-ben Aubel Ervin neves vendéglátós vette át, akihez 1980-ban csatlakozott Rosenstein Tibor mesterszakács. Erőfeszítéseik révén a Kispipa hamarosan nemzetközi hírűvé vált és a legenda szerint a walesi herceg, Arturo Toscanini, Spencer Tracy, John Steinbeck, Arthur Rubinstein, Benjamino Gigli, Otto Klemperer és Ray Charles is megfordult az étteremben. Az ezredforduló környékére megfakult e hírnév és bezárt a hely. Több sikertelen újjáélesztési kísérlet után most újra kinyit Erzsébetváros szívében, az Akácfa utca 38-ban a Kispipa. Céljuk, hogy meghatározó része legyenek a negyed éjszakai kulturális életének. OKTÓBER 25-ÉN, csütörtökön 20 órakor egy rendhagyó és egyszeri produkcióval indítanak. A tervek szerint sorozattá váló Seress-est nyitó alkalmán Müller Péter Sziámi költő, énekes, dalszövegíró és a hazai jazz élet ékköve, Szakcsi Lakatos Béla, azaz a Pianissimo! duó adja majd elő Seress Rezső...

Elolvasom

A Könyvsziget könyvesboltban minden megtalálható

Egy könyvesbolt Kecskeméten, ahol minden megtalálható! A Könyvsziget kecskeméti könyvesboltja rendkívül széles választékkal, akciókkal várja kedves vásárlóit. A nagy alapterületű, 267 m2-es könyvesboltban közel húszezer könyvcím közül válogathatnak az érdeklődők. Itt minden korosztály – a legkisebbektől a felnőttekig – megtalálhatja az érdeklődési körének megfelelő kiadványt. A klasszikusok, szótárak, szakkönyvek mellett az újdonságok, bestsellerek is kaphatók. Hangoskönyvek, CD-k, DVD-k, térképek között is lehet válogatni. Ha mégsem lenne meg a keresett kiadvány, azt a hozzáértő, szakmailag felkészült bolti eladók néhány napon belül beszerzik. Közületek egyedi igényeit is gyorsan teljesítik. Rendszeres akciókkal, kedvezményekkel, kuponokkal kedveskednek a vevőknek. A könyvesbolt a város gyönyörű...

Elolvasom