Hónap: 2018 június

Magyar Borért elnevezésű díjat kapott Kolozsi R. Gyula

Magyar Borért elnevezésű díjat kapott Kolozsi R. Gyula, a Mathiász János Borrend ceremóniamestere.  „Pro Víno Hungarico” (a „Magyar Borért”) elnevezésű díjat a Magyar Borlovagrendek Országos Szövetsége alapította. A díjat évente egyszer adományozzák olyan kivételes személynek, aki a borrendek megítélése szerint legtöbbet tett a magyar borért, szőlő- és bortermelésért, borkultúráért, akinek ars poeticája megegyezik a borrendek céljaival. A díj odaítéléséről a borrendek javaslatai alapján a szövetség elnöksége dönt, és azt ünnepélyes keretek között adják át. Az idei díjazottnak, Kolozsi R. Gyulának a Magyar Bor és Pezsgő Napján, a Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztiválon  a szövetség alelnöke, dr. Bisztrai György adta át...

Elolvasom

Szeretetnap Turán a Cserhát Művészkörrel

Szeretetnap Turán a Cserhát Művészkörrel – A Cserhát Művészkör Turai-Nógrádi csoportjának ötödik Szeretetnapja, kerti partija fergeteges hangulatbantelt és vastapssal zajlott a több mint 100 vendég körében. A meghívottak egy nagyobb csoportja a ballagás utáni időszakban csatlakozott a programhoz, és gyorsan alkalmazkodtak a jó hangulatú rendezvényhez. Az ország különböző részeiből érkeztek a vendégek: Debrecenből, Székesfehérvárról, Miskolcról, hogy különböző helyeket említsek. Mosolygó arcú, kedves öleléssel egymást üdvözlő emberek érkeztek immár az ötödik alkalommal Turára, az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület udvarába, ahol a Cserhát Művészkör Turai-Nógrádi Csoportja tartotta ünnepét. Az esemény fővédnöke Szendrei Ferenc polgármester úr volt, továbbá védnök volt Németh – Nyiba Sándor, a Római...

Elolvasom

Meghívó a Montázsmagazin 6. születésnapjára és 5. antológiájának bemutatójára

Meghívó a Montázsmagazin 6. születésnapjára és 5. antológiájának bemutatójára – A Montázsmagazin 2012. február elsején indult el, már több mint hat éves. Most kerül rá sor, hogy A nyár varázsa című új antológiánknak a bemutatójával együtt megünnepeljük a hatodik születésnapját is. A magazin már megalakulásakor célul tűzte ki, hogy lehetőségeihez képest segíti az amatőr művészeket: írókat, költőket, képzőművészeket. Hírt ad életük egyes mozzanatairól és munkásságukról interjúk formájában, népszerűsíti alkotásaikat, beszámol a könyvbemutatóikról és a kiállításaikról, reklámozza azokat, illetve érdekes kulturális programokra hívja fel a figyelmet országos szinten. Visszatekintve röviden: A mindennapos újságírói munka mellett, amivel a rovatainkat megtöltjük nap...

Elolvasom

Halasi Ágnes óvodapedagógus Lehoczky János emlékérmet kapott

HALASI ÁGNES kecskeméti óvodapedagógus 2018. május 11-én LEHOCZKY JÁNOS EMLÉKÉRMET kapott. A díjat az Erdei Iskola Egyesület azoknak a tagoknak adományozza, akik sokat tesznek az erdei iskolázás, erdei óvodázás hagyományainak az ápolásáért, és környezetvédelmi tevékenységük, az ifjúság fenntarthatóságra, élhetőbb életre nevelése terén végzett munkásságuk mindenki számára példaértékű. Halasi Ágnes 32 évet dolgozott óvodapedagógusként, és a kezdetektől fontos volt számára a környezetvédelem, a fenntarthatóságra nevelés óvodai munkájában és a mindennapokban egyaránt. Szülei példaértékű harmóniában éltek a természettel, és ennek tiszteletére, szeretetére nevelték. Mindig nyitott volt az új pedagógiai módszerekre, kihívásokra. A Körlánc környezeti nevelési óvodai programmal megismerkedve ennek lelkes híve...

Elolvasom

A kecskeméti múzeum és a médiacentrum együttműködése

A kecskeméti múzeum és a médiacentrum együttműködése – A Kecskeméti Katona József Múzeum vezetője, Rosta Szabolcs, valamint Hajagos Csaba muzeológus, történész találkozott Bán Jánossal, a Kecskeméti Médiacentrum vezetőjével a Városházán. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szintén részt vett a megbeszélésen, hiszen a város támogatásával jöhet létre az a sokrétű együttműködés, amelynek megpecsételésére és aláírására összegyűltek.  Valójában már régóta él az az együttműködés, amit sajtótájékoztató keretében erősített meg aláírásával a Katona József Múzeum és a Kecskeméti Médiacentrum vezetője. Ezen a találkozón mutatták be eddigi közös munkájuk eredményeit, és beszéltek az idei tervekről is. Elsőként Bán János, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető főszerkesztője...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. június
h k s c p s v
« máj   Júl »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930