Nap: 2018-06-17

Kósa András Csaba Kecskemét Ifjúságáért díjat kapott

Kecskemét Ifjúságáért díjat kapott Kósa András Csaba, a HÍRÖS AGÓRA Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szakmai munkatársa, a Kecskeméti EURODESK szolgáltatás helyi koordinátora, a kecskeméti fiatalok nemzetközi mobilitásának segítője már két évtizede. Részletes méltatása: Kósa András Csaba 2018-ban éppen 20. éve „hivatásos” ifjúságsegítő szakember, 1998-ban kezdett el dolgozni az akkor HELPI Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda néven működő önkormányzati intézményben. Azóta megszakítás nélkül, szakmailag magas színvonalon, nemzetközi ifjúsági programokban való bevonásukkal támogatja a fiatalok nyelvi- és közösségi kompetenciáinak fejlesztését, társadalmi aktivitásukat. Ugyanezt teszi civil életében is: a mai napig aktívan vesz rész a helyi, önszerveződő ifjúsági és közösségi programok...

Elolvasom

III. Barackpálinka és Borfesztivál vasárnapi programjai – Június 24.

A III. Barackpálinka és Borfesztivál vasárnapi programja 2018. június 24-én kihagyhatatlan műsorral várja közönségét Kecskemét főterén. Programok: VER-BAU NAGYSZÍNPAD 19.00 óra:  HangOverGang 20.30 óra:  Queen Project Band KISSZÍNPAD 19.30 óra Sin Boglárka & Sipos Kíra Sin Bogi ez alkalommal barátnőjével adja elő a mindenki számára ismerős pop-dalokat. Ének és gitár két bájos előadótól. 20.30 óra:  Promise – koncert Promise: pop és metálzenei trió. Zenéjükben sok zenei stílus egyesül, szövegeik a szabadságról, szexről és szerelemről szólnak. Kedvelik a fúziós zenei megoldásokat. 21.45  óra: Maxisun A Maxisun zenekart alkotó formáció a zeneipar különféle tájairól érkezett muzsikusok alkotta olyan kezdeményezés, amely a...

Elolvasom

Ismét az év védőnőit ünnepelték a SOTE dísztermében

Idén is ünnepélyes keretek között adták át az Év Védőnője díjakat, amelyekre az édesanyák és édesapák jelölhették segítőiket. A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) által alapított elismeréseket ezúttal is szakmai zsűri ítélte oda több kategóriában. A tavalyihoz hasonlóan a közönség is megválaszthatta kedvencét, és ezúttal is hatalmas volt az érdeklődés, hiszen több tízezer voks érkezett a kezdeményezés főtámogatója, a Sudocrem Magyarország Facebook oldalára. A védőnők mindennapi munkája felbecsülhetetlen értékű, hiszen a várandósság első pillanatától kezdve vigyáznak a baba és a mama egészségére, testi-lelki épségére, illetve az sem ritka, hogy segítségükkel még az édesapákat is jobban be lehet vonni a kisdeddel...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. június
h k s c p s v
« máj   Júl »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930