Hónap: 2018 május

Magyar forgatag Berlinben – 23 művész lépett fel a berlini nagykövetségen

Az európai kultúra közös gyökereit és kulturális párhuzamait mutatta meg 23 művész előadásában a berlini érdeklődőknek május 16-án Berlinben. A produkciók a zenén, a táncon és a divaton keresztül ábrázolták a magyar kultúra európai beágyazottságát. Az eseményt a Magyarország Barátai Alapítvány rendezte Rosonczy-Kovács Mihály kezdeményezésére, a megvalósításban a Philidor Intézet, a Fonó nemzetközi irodája vett részt. Forgatós tánc a Brandenburgi kapunál, Meyke-ruhába öltözött lányok az Unter den Lindenen – kisebb folkfesztivál kerekedett a berlini nagykövetség körül már a próbák alatt, amely a koraeste megrendezett előadással vette hivatalosan is kezdetét. A koncertekre és a divatbemutatóra kétszáz vendég érkezett, javarészt a diplomáciai...

Elolvasom

Gyermeknap a Honfoglalóban

Exkluzív adással készül a Honfoglaló gyermeknap alkalmából. A Duna Televízió kvízjátékának vasárnap esti különkiadásában 10-12 éves fiatalok vetélkednek egymással, ezen a napon ugyanis minden a gyerekekről szól! Gyermeknap alkalmából vasárnap este három kis honfoglaló érkezik a csatatérre a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változatában. A rendhagyó adás 18.35-től lesz látható a Duna Televízió műsorán. A hadseregek a különkiadásban is vezetőikre várnak. Az egyik kis hadvezér, Bognár Ágnes, aki a tamási Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos tanulója, kedvenc tantárgya a matematika és a rajz. A narancssárga öves dzsúdós naponta játszik a Honfoglalóval, stratégiája pedig a...

Elolvasom

Gyereknapi köszöntő – Országszerte családi programok

Az idén is válogathatunk családunkkal együtt a gyereknapi programok sokaságából országszerte. A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik az év legkülönbözőbb napjain. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920. április 23-án. majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben. Ezt követően az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot, a Universal Children’s Day-t. A világon szinte mindenhol kiemelt ünnepnek számít, és általában országonként, régiónként más-más időpontra esik. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és az egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot...

Elolvasom

Kékszakállú100 – Centenáriumi fesztivál az Erkel Színházban

Május 24-én pontosan 100 éve volt annak, hogy bemutatták Bartók egyetlen, ám világhírű operáját, A kékszakállú herceg várát a Magyar Állami Operaházban. A jubileum tiszteletére az évforduló és június 5. között az Opera két ikonikus rendezést megidézve és egy vadonatúj produkciót is színpadra állítva mutatja be a darabot, minden alkalommal egy-egy kortárs párdarab koncertszerű előadásával. A kékszakállú herceg vára az elmúlt 100 év során 13 rendezésben, összesen több mint 530 alkalommal került színpadra az Operában. Lehetetlen felsorolni azokat a világhírű énekeseket és karmestereket, akik részt vettek e produkciókban, nem beszélve a mű külföldi interpretációiról. A május 24-én debütáló 14....

Elolvasom

12. Móri Karika jótékonysági kerékpártúra

Május 26-án, szombaton 12. alkalommal rendezik meg Móron a MÓRI KARIKA jótékonysági kerékpáros körtúrát, amelynek egyik célja a Cortex Agysérültekért Alapítvány (Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért) segítése. Az alapítvány nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek (pl. baleseti agysérült, agydaganat miatt műtéten, ill. agyvérzésen átesett, beteg emberek stb…) utógondozását, pszichoszociális rehabilitációját vállalja. A másik cél a móri Városi Közművelődési Közalapítvány támogatása. A Cortex munkatársai a terápiás tevékenységeken túl rendszeres klubfoglalkozásokat tartanak, kulturális és oktatási programokat, valamint rehabilitációs üdüléseket szerveznek, ezzel is gyorsítva a sérültek társadalomba való visszailleszkedését. Valamennyi kerékpáros, aki benevez a túrára, nevezési díjával az alapítvány jótékony munkájához járul hozzá....

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. május
h k s c p s v
« ápr   jún »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031