Nap: 2018-04-09

A „mesélés” mestere – 125 éve született Szabó Pál

125 éve született Szabó Pál – A neves prózaíróra emlékezünk, aki első regényével Móricz Zsigmond elismerését is kivívta. Viszonylag későn indult, de 77 évesen bekövetkezett haláláig maradandó regényekkel gazdagította irodalmunkat. Ilyen például a „Talpalatnyi föld”, amelyből fim is készült. (Meg kell említenünk: a „talpalatnyi”-t egy „t”-vel írjuk; Szabó Pál címadásában is így szerepel. Nem a „talp” főnév és az „alatt” névutó együtteséből képezzük, hanem a „talpalat”-ból, tehát az egy „t”-s főnévből.) Ismert még az „Isten malmai” című regénye, de írt Szabó történelmi regényt is: Dózsáról, illetve a török hódoltsági parasztvilágra visszatekintve. És persze elbeszélései is jelentősek. Szabó Pál 125...

Elolvasom

II. Húsvétoló Kecskeméten – Sokan vettek részt a programokon

A Hírös Város Turisztikai Központ által második alkalommal megrendezett Húsvétoló a változékony idő ellenére is nagyszerű fogadtatásra talált. A március 31-én lezajlott egész napos rendezvényt nagy létszámban látogatták meg a kecskeméti és környékbeli családok, óvodai és iskolai csoportok. Az érdeklődők sokszínű családi, hagyományőrző programok és kulturális műsorok közül válogathattak. A Húsvétoló házigazdája Pál Attila színművész volt. Délelőtt napsütéses idő fogadta a rendezvényre érkezőket. A műsorok sorát a Kunság Táncegyüttes néptánc produkciója nyitotta meg, ezt a Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület egyedülálló népművészeti vándorkiállításának megnyitója követte. A különleges, kézzel készített hagyományőrző alkotásokat az érdeklődők április végéig tekinthetik meg a Hírös Város...

Elolvasom

Húsvétoló – 1185 db tojás érkezett a 650 éves Kecskemét tojásfájára

Húsvétoló – Kecskemét város fennállásának 650 éves évfordulója alkalmából a Hírös Város Turisztikai Központ célul tűzte ki, hogy legalább 650 db tojással díszíti fel Húsvétoló rendezvényén Kecskemét város tojásfáját. A lelkes óvodai és iskolai csoportokon, osztályokon kívül, a rendezvényre egyénileg ellátogatók részéről is rengeteg különleges tojás érkezett a díszítésre. A kitűzött célt végül jócskán túl is teljesítették, a résztvevők összefogásának köszönhetően összesen 1185 színes tojás ékesítette Kecskemét város tojásfáját. Szép számmal érkeztek tojások az óvodáktól és iskoláktól és a rendezvényre egyénileg ellátogatóktól is. Több száz tojást adtak le az óvodás és iskolás csoportok Kecskemét Város Tojásfájának feldíszítéséhez. A legtöbb...

Elolvasom

A szabadidő hasznos eltöltése – Klubok és Körök a Hírös Agórában

A szabadidő hasznos eltöltésére van elképzelése? Segítségére siet a Klubok és Körök áprilisi programajánlata a kecskeméti Hirös Agóra Kulturális Központban! 2018. áprilisi program Pedagógus Klub Vezeti: Leviczky Józsefné 2018. április 4-én, szerdán 15.00 óra Nyírségi kirándulás előkészítése 2018. április 13-án, pénteken 9.00-12.00 óra – Költészet napja – Szavalóverseny a Szent Család plébánián 2018. április 18-19-én, Kirándulás: Nyírbátor, Máriapócs, Sóstó Kecskeméti Napraforgó Foltvarró Klub Vezeti: Juhász Zoltánné 2018. április 28-án, szombaton 9.00-14.30 óráig Kecskeméti Foltvarró Találkozó és Börze Támogató: NKA Hírös Goblein és Kézimunka  Klub Vezeti: Vinczéné Molnár Éva 2018. április 4-én, 11-én, 18-án 25-én  szerdán 17.00 óra – Klubnap...

Elolvasom

Tehetségek a tehetségekért – Jótékonysági hangverseny a Kodály Iskoláért

Tehetségek a tehetségekért – Jótékonysági hangverseny a Kodály Iskoláért Alapítvány javára 2018. április 25-én, szerdán 19.00 órakor a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Központban. Legyen a zene mindenkié! (Kodály Zoltán). A jótékonysági hangverseny támogatást nyújt egy hangversenyzongora vásárlásához. A szólisták a  Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumának tehetséges növendékei, közreműködik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. Több mint 20 éve hagyományteremtő szándékkal indította el a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenysorozatát, melyek műsorát  versenyművek alkotják.  A színpadra lépő szólisták minden alkalommal a Kodály Iskola Zeneművészeti Szakközépiskolájának kiemelkedő tehetségű növendékei. A hangversenynek az idei évben a Hírös Agóra  Kulturális Központ ad otthont, hogy minél több zeneszerető ember...

Elolvasom
  • 1
  • 2

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30