Nap: 2018-03-17

Túl a 700-on!  – Új kerámiaritkaságok a Zsolnay Negyedben

A világ egyik legjelentősebb Zsolnay-kollekciójaként számon tartott pécsi kiállítást a gyűjtő újabb nyolc műtárggyal bővítette. A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed ékkövének számító, A Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény immár 701 darabot számlál. A nyolc új tárggyal dr. Gyugyi László műgyűjtő március 7-én gazdagította a gyűjteményt. Ezek közül négy darab ki volt állítva az 1900-as párizsi világkiállításon, ahol komoly szakmai sikereket arattak. A relikviákat az akkor egyik leggazdagabb francia gyáriparos család vásárolta meg, s azóta is az ő birtokukban volt, így dr. Gyugyi László az eredeti vásárló Justin Bardou-Job leszármazottaitól vette meg Párizsban a műtárgyakat; míg a másik négy tárgyra...

Elolvasom

Induljunk napfénysétára! – Gyűjtsük a kilométereket együtt!

Ahogy az első napsugarak beköszönnek, a legtöbb emberből előbújik a természet utáni olthatatlan vágy. Hosszú hónapok után végre itt a lehetőség kimenni a szabadba, rácsodálkozni az újjászülető, újjáéledő növényzetre, gyönyörködni a kék égben, érezni azt a semmivel össze nem hasonlítható tavaszillatot a levegőben. Végre meg lehet szabadulni a nagykabáttól, a téli cipőktől, rögtön könnyebbnek és fittebbnek érezzük magunkat. Nem beszélve arról, hogy a szervezetünket alaposan megviselte a tél: ha meg is úsztuk a makacs vírusokat, a vitaminraktáraink többnyire kiürültek, így mindenképpen érdemes egy „restart” gombot megnyomni az egészségünk érdekében. Az újraindításhoz hozzátartozik az egészségesebb táplálkozás, hogy tudatosan válasszunk olyan...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031