Nap: 2018-03-04

Azok a kilencvenes évek! – Egy kecskeméti hangtechnikus emlékei 7. – Czollner tér

Horváth Péter kecskeméti hangtechnikus kortörténeti írásainak 7. része a kilencvenes évekről. Ezúttal a Czollner téri FKGP székháza lett a bulik színhelye. Életem során többször megtapasztaltam a sors azon intézkedéseit, hogy amint egyik kezével elvett, a másikkal adott valamit. Általában minőségileg jobbat, szebbet, tartalmasabbat. Így volt ez az 1994 tavaszán befejeződő Kertészetis klubestekkel is. Nagyon fájt a szívünk, volt sírás-rívás, de lezárult egy fejezet az életünkben, mennünk kellett. A Kertészeti még működött, mikor egy hétvégi séta alkalmával felfedeztük a hangulatos, öreg épületet Kecskemét belvárosában, a Czollner téren. A kapuján tábla, azon a „Független Kisgazdapárt Kecskeméti Szervezete” felirat, a házban pedig...

Elolvasom

II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc emlékezete – Honismereti fórum Kecskeméten

A Rákóczi programsorozat – melyet a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület kecskeméti csoportja szervezett – 2018-ban is folytatódik. A legközelebbi rendezvényre március 10-én, szombaton 10 órai kezdettel kerül sor a Református Konviktusban. A vezérlő fejedelem emlékének szentelt konferencia előadói az egyesület kecskeméti és Duna-Tisza közi tagjai, kutatói. A program kiemelt tematikája a Kecskeméthez sok szállal kötődő  II. Rákóczi Ferenc helyi emlékezete. A fejedelem felvidéki kultuszáról a nyitó előadás keretében Balassa Zoltán, Kassán élő kutató, újságíró beszél. A rendezvényen műsorral közreműködnek: Szabó Sándor (tárogató), Pusztai Tamásné (ének), Homoki Zsolt (lant). A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket. Helyszíne: Református Konviktus, Kecskemét, Piaristák...

Elolvasom

Az én XX. századom – Enyedi Ildikó első játékfilmje visszatér a mozikba

Márciusban újra mozivásznon látható AZ ÉN XX. SZÁZADOM, Enyedi Ildikó 1989-ben készült és a cannes-i filmfesztiválon Arany Kamerával díjazott első játékfilmje. A századfordulót a némafilmek stílusában megidéző, fekete-fehér alkotást a  Filmalap digitalizálási és filmfelújítási programja keretében a Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban restaurálták. A Filmalap digitalizálási és filmfelújítási programja évről évre egyre több alkotást tesz újra elérhetővé a magyar filmtörténet klasszikusaiból. A Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlabor szakemberei és neves operatőrök közreműködésével zajló restaurációs program célja, hogy a filmművészet hazai kincsei kiváló képi és hangminőségben kerülhessenek ismét a közönség elé. A mozibemutatók sorozatának első epizódja a Pannonia...

Elolvasom

Gyógynövények mesés kertje

Bio natúrkozmetikumokkal lép piacra a Herbsgarden. Ha egy gyógynövényekkel teli kertre gondolunk, egészen biztosan megmagyarázhatatlanul jó érzések ébrednek bennünk. Nem véletlen, hiszen a gyógynövények ereje az ősi kultúrák óta ismert és közismert, mivel akkor még leginkább csak ezekkel gyógyítottak. Őseink több ezer gyógynövényt tudtak megkülönböztetni, egyiptomi feljegyzések szerint több mint 800 különböző gyógymóddal. A modern tudomány aztán természetesen végzett egy erős szelekciót a kutatások segítségével, így ma már megkülönböztetünk termesztett és vadontermő gyógynövényeket. Előbbieket tudatosan állítják az egészség szolgálatába, de természetesen az utóbbiak jelentőségét sem szabad alábecsülni. Magyarországon 1915-ben alapították meg azt a Gyógynövénykísérleti Állomást, amely később Gyógynövénykutató Intézet...

Elolvasom

ANTOLÓGIA A NYÁRRÓL – Montázsmagazin 2018 – BENNE VAGY?

Felhívás a Montázsmagazin új antológiájában való részvételre! A Montázsmagazin több mint hatéves fennállása alatt négy sikeres antológiát adott ki. 2018-as, legújabb antológiánkba olyan verseket, rövid prózát, festményeket és fotókat várunk, amelyek a NYÁR témaköréhez kapcsolódnak. Az antológia címe: A nyár varázsa.     Ez a cím azonos a nemrég meghirdetett V. Országos amatőr festménypályázat témájával. A kettőt párhuzamosan szervezzük, mivel a legjobb festmények helyet kapnak az antológiánkban is. A zsűri által kiválasztott 19 festmény és a közönségnek legjobban tetsző kép. Ezúttal ez lesz a jutalom, nem szervezünk kiállítást. A festménypályázatunk kiírása ITT található. Az antológia bemutatója nagyszabású eseménynek ígérkezik Kecskeméten,...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031