Nap: 2018-03-01

13. Városi Civil Fórum Kecskeméten

Idén 13. alkalommal rendezték meg a Városi Civil Fórum eseményét kedden a kecskeméti Városházán. A résztvevők előadásokat hallhattak a civil szervezetek működésének szabályairól, a hálózati trendekről, a vitarendezésről, illetve a Városi Civil Kerekasztal tavalyi tevékenységéről. A Lakó Sándor Kamarazenekar hangulatos zenéjével és K. Szabó Benedek versmondásával vette kezdetét a 13. Városi Civil Fórum Kecskeméten. Évente egyszer szerveznek ilyen fórumot, amikor beszámolnak a szervezetek képviselői arról, hogy milyen tevékenységekben vettek részt a város civil polgárai, milyen feladatokat végzett el a Városi Civil Kerekasztal az elmúlt évben. Kertész Erzsébet, a Városi Civil Kerekasztal társelnöke elmondta, ez az esemény jó lehetőség arra,...

Elolvasom

A 33. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál színes programáradata

Minden közösségnek szüksége van ünnepekre, a közös kultúra ápolására – mondta Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét egyik alpolgármestere a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóján. A város idén ünnepli 650 éves évfordulóját, ezért a több mint száz rendezvény a fesztivál porgramjában még kiemeltebb szerepet kap. A 28 nagy program és a száznál több színes esemény méltó ünneplést biztosít a város lakói számára. Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a rendezvényhez számos intézmény csatlakozik saját eseményeivel, így a fesztiválon belül több olyan programsorozat is zajlik majd, amely több napon át szintén számos eseményt kínál. A több mint három héten...

Elolvasom

22. Versmondók találkozója Kecskeméten – Jelentkezz gyorsan!

22. Versmondók találkozója 2018 – A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.) és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely 22. alkalommal rendezi meg a Versmondók Találkozóját játékos irodalmi délutánok formájában, melyre Kecskemét ifjú versmondóit várjuk. Rendezvényünk kapcsolódik a „Regösök húrján” országos vers- és prózamondó versenyhez. Az idei Versmondók Találkozója során megemlékezünk Petőfi Sándor születésének 195., és Kecskemét város fennállásának 650. évfordulójáról. Mottó: „Égig röpűlt a bűvös ének, Lehozta a hír csillagát, És a költőnek, súgarából Font homlokára koronát.” (Petőfi Sándor 1823-1849) Kérjük, hogy a jelentkezők verseiket a XIX., XX. századi vagy a kortárs magyar irodalom értékes alkotásaiból válasszák. Javasoljuk pl.:...

Elolvasom

Figyeljünk egymásra és az elesettekre az extrém hidegben!

Figyeljünk egymásra és az elesettekre az extrém hidegben! A tartós, rendkívüli hideg időjárás miatt a Kecskeméti Városrendészet és a Kecskeméten működő Polgárőr szervezetek mindenkit arra kérnek, hogy fokozottan figyeljen oda a környezetére. Figyeljünk egymásra, az idős, egyedül élő emberekre, azokra a családokra, akik nem tudtak időben gondoskodni a téli tüzelőről, akik a nagy hidegben esetleg nem tudják megoldani az orvosságuk, mindennapi élelmiszereik beszerzését! Vannak, akik szégyellik a helyzetüket, és nem kérnek segítséget, holott szükségük lenne rá. Vegyük észre a földön fekvő, a fűtetlen épületekben meghúzódó embereket! Figyeljünk jobban oda egymásra, hiszen a figyelem, a jelzés a tartósan fagypont alatti...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031