Nap: 2018-02-22

A border collie a világ legokosabb kutyája

A border collie a világ legokosabb kutyája – Ismét eljött a tavasz, közeledett az évforduló. Lassan egy éve történt, hogy rövid, súlyos betegség után szeretett négylábúnk jobblétre szenderedett. Hiányzott még annak ellenére is, hogy cirmosunk nap mint nap a társaságomban tartózkodott, aki simulékony, közvetlen jellemével sokat segített az Alíz elvesztése utáni hónapokat kísérő hiányérzet tompításában. Kitartóan hangoztattam, nem szeretnék több kutyát. Egy ideig tartottam is magam a kijelentésemhez, úgy éreztem, még egyszer nem tudnám egy számomra fontos kis élőlény szenvedését végignézni. Collie szeretetem Eric Knight klasszikusának főhősével, a hűséges Lassie kutyával indult útjára. Máig egyik kedvenc fajtám a skót...

Elolvasom

Molnár Ferenc: Delila – Márciusban a Centrál Színházban

Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben március 9-én Puskás Tamás rendezésében mutatja be a Centrál Színház a világ egyik legnépszerűbb színpadi szerzője, Molnár Ferenc bűbájos vígjátékát, a Delilát, melynek ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben – az akkori Pesti Színházban volt. Akkor Somlay Artúrt, Darvas Lilit, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség, ma Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila játsszák a főbb szerepeket. Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki...

Elolvasom