Nap: 2018-02-18

A Montázs esten Sántha György kecskeméti költőre emlékezünk

2018. február 24-én, szombaton délután 16.00 órakor ismét Montázs est lesz a kecskeméti Katona József Könyvtár nagytermében. Sántha György kecskeméti költőre emlékezünk 130. születésnapja alkalmából. Vendégünk: Sántha Melinda tanítónő, a költő unokája, és egyben hagyatékának a gondozója. Sántha Melinda bemutatja majd családját, főleg nagyapját: képekkel, videóval, versekkel, zenével, mesével. Lélekben elutazunk majd a jakabszállási Sántha-majorba, ahol évtizedekkel ezelőtt nagy irodalmi, társasági élet folyt. A budapesti írók, költők színe-java gyakran pihent a jakabi kúria platánfái alatt. A költőt így is nevezik: az Aranyhomok költője. Tőle származik ez az elnevezés: ARANYHOMOK. Hűséges volt szűkebb hazájához, az alföldi rónasághoz, és nem pályázott...

Elolvasom

Azok a kilencvenes évek! – Egy kecskeméti hangtechnikus emlékei 5. – A hippi korszak

Horváth Péter kecskeméti hangtechnikus kortörténeti írásainak 5. része a kilencvenes évekről – A hippi korszak Úgy gondolom, minden ember életébe beköszönt az az időszak, amikor magába néz, egyenleget von, elemzi az eddig történteket, és próbálja magát elhelyezni a világban, illetve valami jövőképet vizualizálni. A kilencvenes évek elején mi, fiatalok többen is hasonló cipőben jártunk, így együtt próbáltuk megfejteni az Élet értelmét, illetve megváltani a világot… 😀 Közös érdeklődési területünk a ZENE volt, és ennek szeretete hozott is össze minket. Természetes, hogy egy-egy rendezvény végeztével nem illantunk el a helyszínről egyik pillanatról a másikra, maradtunk még kicsit beszélgetni. Gyakran előfordult...

Elolvasom

Színes, mint egy papagáj! – Rajzpályázatot hirdet a Campona

Csipog, csivitel, beszél. Lehet 9 centiméteres, de akár 1 méteres is. Lehet kék, sárga, piros, lila, de talán a legtöbbjük mégiscsak zöld. Lehet nimfa, ara, jákó vagy hullámos. Meg még kismillió fajta. Mi az? Naná, hogy a papagáj a válasz erre a rögtönzött találós kérdésre! Ha nem is a világ összes papagájfajtája, de 27 közülük egészen biztosan látható lesz a Campona Bevásárlóközpont „Otthon a trópusokon” programján, ahol is egy hazai papagájtenyészet legszebb példányai kerülnek kiállításra 2018. február 17. és március 11. között. A szó szerint színes program alkalmából a budafok-tétényi bevásárlóközpont az Anyakanyar.hu együttműködésével ismét rajzolni hívja a legifjabbakat....

Elolvasom

Kereszt-tűzben – Washingtonban mutatkozik be a Nemzeti Múzeum kiállítása

A Washingtoni Magyar Nagykövetség különleges szépségű épületében látható 2018. február 8-tól az a kiállítás, amely tavaly ősszel a budapesti közönség érdeklődését is elnyerte. A Magyar Nemzeti Múzeum, a Migrációkutató Intézet és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete együttműködésének köszönhetően létrejött anyag a közel-keleti keresztény közösségek helyzetével foglalkozik. A naponta ismétlődő robbantások, véres összecsapások, az egész Közel-Kelet és Észak-Afrika nagy részét elárasztó humanitárius katasztrófa a hírösszeállítások gyakran ismétlődő elemévé vált. A térség háború és erőszak sújtotta országaiban a személyes és a közösségi tragédiák mindenkit érintenek. A Kereszt-tűzben című kiállítás a sokat szenvedő közösségek közül a keresztényekre fókuszál, miután az elmúlt évek...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2018. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728