Hónap: 2017 augusztus

De ki az a Kun Béla? – 20. századi történelmünk egyik sötét alakja

Egyes források szerint 1938. augusztus 29-én végezték ki Kun Bélát. A mai fiatalok számára nem sokat mond a neve. A 20. századi történelmünk egyik sötét alakja volt, méltán helyezhetjük Károlyi Mihály, Rákosi Mátyás vagy Kádár János mellé. A kádári időszakban nemzeti hősnek tartották. De ki volt tulajdonképpen ez az ember? Ki volt Kun Béla? Zsidó származású köztisztviselői család gyermekeként született, eredeti családneve Kohn volt. 1916-ban a keleti fronton orosz hadifogságba került, ahol tagja lett a Lenin által vezetett bolsevik pártnak. 1918-ban tért haza Magyarországra mint szovjet ügynök, akinek feladata egy bolsevik típusú politikai rendszer létrehozása volt. Ezért alapította meg...

Elolvasom

Évadnyitó Színházi Korzó Baján, a Szentháromság téren

A Bajai Fiatalok Színháza ÉVADNYITÓ SZÍNHÁZI KORZÓ címmel programot szervez Baján, a Szentháromság téren 2017. szeptember 23-án, szombaton. A rendezvény szórakozási lehetőségeiről alább olvashatunk: PROGRAM: 14.00 órától: Rajzverseny és arcfestés gyerekeknek (folyamatos) – Galéria Art Kávézó 14.30-15.00: Színházi kvízjáték – Galéria Art Kávézó 15.00-15.30 Rajzfilmslágerek gyerekeknek – Mini koncert – Galéria Art Kávézó 16.00-16.30: Évadnyitó ünnepség – Mola Gastropub 16.30-tól: Színházi kvízjáték – Mola Gastropub 17.30-18.00: Páratlan párosok – Duett mini koncert – Mediterrán Café 18.00 órától: Színházi kvízjáték – Mediterrán Café 20.00 órától Karaoke party a színház énekeseivel közösen – Mola Gastropub A színházi kvízjátékok végén színházjegy-ajándékutalványokat, valamint a Kell egy...

Elolvasom

Új elnök az Európa Jövője Egyesület élén

Az Európa Jövője Egyesület tagsága 2017. augusztus 30-án Közgyűlést tartott. A május végén elhunyt alapító-vezető, Farkas Gábor utódja, az új elnök BEREI Andrea (1970) közművelődési szakember lett. Az elnökség további tagjai: Dr. FOGARASI Zsuzsa múzeumigazgató GYURGYIK Henriett nemzetközi referens Dr. IVÁNYOSI SZABÓ András környezetvédelmi szakember, ny. geológus Dr. KRISTON-VÍZI József kultúraközvetítő (társelnök) MÉSZÁR Zsuzsa művészeti titkár PÉCZELI József tanár. Az Ellenőrző és Egyeztető Bizottság új tagja: GERA Anna egyetemi hallgató lett. A vezetőség mandátuma 2022-ig szól. Titkárság: DENE Orsolya, GÁNCS Gábor és GYURGYIK Henriett. Jó munkát kívánunk az új vezetőségnek! Folytassák a hasznos kezdeményezések sorát, emlékezve a nemrég elhunyt...

Elolvasom

Világpremier: a Montreali Filmfesztiválon a Hetedik alabárdos

Magyar világpremier gazdagítja a 41. Montreali World Filmfesztivál elsőfilmes versenyprogramját. Észak-Amerika vezető nemzetközi seregszemléje tűzi műsorra először Vékes Csaba Hetedik alabárdos című filmrendezői bemutatkozását. A Bánki Gergely főszereplésével készült vígjáték a Filmalap fiatal tehetségeket támogató Inkubátor Programjának elsőként elkészült alkotása. A Montreali World Filmfesztivál a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 15 filmfesztivál egyike a berlini, cannes-i és velencei mozgókép mustrákkal együtt. A Hetedik alabárdos világpremierje szeptember 2-án lesz az alkotók jelenlétében a montreáli Impérial moziban. Vékes Csaba filmje egy humoros karriertörténet, amelyben a mellőzött színész egy váratlan felkérésnek köszönhetően az „örök statiszta” szerepből a teátrum vezető rendezőjévé...

Elolvasom

Három hét múlva kezdődik a Szemrevaló Filmfesztivál

Három hét múlva, szeptember 21. és 30. között rendezik idén a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLT. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár hatodik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással. 4 tematikus blokkban 18 filmet vetítenek, melyek közül több egészen új megvilágításban foglalkozik fontos témákkal. Az idei év egyik szenzációja a legendás rendező, Fritz Lang életének egy szakaszát bemutató thriller, továbbá látható lesz az első interaktív mozifilm, a Late Shift is, melyben a cselekmény alakulásáról a nézők szavazatai döntenek. Számos film alkotójával...

Elolvasom