1963. augusztus 13-ra virradóra megépültek azok a körülbelül két méter magas szögesdrótok, melyek Berlin nyugati és keleti felét választották el egymástól. Ezt váltotta fel később a betonfal, mely Nyugat-Berlint körülvevő határépítményként szolgált.

A fal az évtizedek során határzárrá alakult át, mely a szökést teljesen lehetetlenné tette. Aki ezt mégis megkísérelte, akár életével is fizethetett. Ez az intézkedés nem csupán területeket izolált el… Sokkal nagyobb veszteségeket okozott az emberi életekben: családok, rokoni kapcsolatok, barátságok szakadtak szét, emberi sorsok törtek meg.

Az NDK-t a hatvanas években a stabilitás jellemezte, de a ’80-as években a mélyülő pénzügyi-gazdasági helyzet miatt a helyzet kritikussá vált. Mindez egyre több tömegdemonstrációhoz vezetett, melyet már a hatalom sem tudott erőszakkal elfojtani. Egyre nőtt azok száma, akik elhagyták az országot. 1989 nyarától rendszeressé váltak a tömegtüntetések: az emberek a határ megnyitását és a berlini fal lebontását követelték.

Az események felgyorsulásában Magyarországnak felbecsülhetetlen szerepe volt: 1989. szeptember 11-én megnyitotta határait az NDK polgárai előtt. A végső győzelmet végül november 9-én Günter Schabowski véletlenül elejtett nyilatkozata hozta, mely szerint az utazási törvény azonnal hatályba lépett. A tömeg rövid idő alatt hatalmasra duzzadt, és a határ megnyitását követelte. A tömegnyomással már nem sikerült felvenni a harcot, így megszüntették az útlevelek ellenőrzését, felnyitották a sorompókat, és átengedték a tömeget Nyugat-Berlinbe. Pár nap múlva az emberek vésővel és puszta kézzel láttak hozzá a fal tényleges lebontásához. A fal leomlott… Kérdés, hogy csak fizikai értelemben, vagy a fejekben és a szívekben is?

Az alsó kép részlet az East Side Gallery-n látható festményekből. Az East Side Gallery egy 1,3 km hosszú rész az egykori berlini falból, melyen ma szabadságot megjelenítő festmények láthatók.

Taczman Andrea

2012. november 12.

Hozzászólások