1912. április 15-én, pontosan 100 évvel ezelőtt, hajnali 2 óra 20 perckor a Titanic az Atlanti-óceán mélyére süllyedt. Az évforduló alkalmából számos megemlékezést szerveznek, valamint Titanic-emlékhajózást indítanak a southamptoni kikötőből.

Az óriási gőzhajót 1909 márciusában kezdte építeni a Harland és Wolff hajóépítő üzem az észak-írországi Belfastban, a White Star Line hajótársaság megrendelésére. A Titanic egy óceánjáró hármas második hajója volt (testvérei az RMS Olimpyc és a később Britannicra átkeresztelt Gigantic), és a konkurens Cunard Line hajótársaság két óriáshajója, a Lusitania és a Mauretania vetélytársának szánták.

A hajó 1912. április 10-én, délben futott ki a southamptoni kikötőből. Akár rossz ómennek tekinthető, hogy a kikötőben majdnem összeütközött a New York óceánjáróval. Southtempton után Cherbourgon keresztül Queenstownban kötött ki, ahonnan április 11-én 14 órakor 1316 utassal és 891 fő legénységgel elindul New York felé.

A Titanic a katasztrófa előestéjén több hajótól is kapott jégjelentést, ezért mai napig tisztázatlan, hogy miért nem csökkentették a sebességet. Egyes vélemények szerint, bár a Titanicot kiáltották ki a legfényűzőbb és legnagyobb transzkontinentális hajónak, sebessége elmaradt a Lusitania-Mauretania sebességétől, ezért a lehető legrövidebb úton, sebességvesztés nélkül kellett hajóznia, hogy mielőbb beérjen a New York-i kikötőbe, legyőzve vetélytársait.

A holdtalan, hullámmentes éjszakán nehezen lehetett észrevenni az úszó jéghegyet. Április 14-én 23. 40-kor Frederick Fleet őrszem meghúzta a vészharangot. William Murdoch szolgálatban lévő első tiszt kiadta a parancsot, hogy a hajót fordítsák balra, és a baloldali hajócsavart kapcsolják hátramenetbe. Az óriási luxushajó azonban csak lassan tudta megkezdeni a fordulást, és ez végzetes következményekkel járt. A jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát; a tisztek számára pedig nyilvánvalóvá vált, hogy tragédia történt. Az utasok mindebből csak enyhe rázkódást éreztek meg. A legénység megkezdte az előkészületeket, a nők és gyerekek mentőcsónakba ültetését, valamint a mentőmellények kiosztását. A mentőcsónakokban nagyjából az utasok felének jutott volna hely, ami abban az időben jó aránynak számított, azonban a csónakok nagy részét félig üresen eresztették le. Megkezdődtek az S.O.S. jelek küldése, valamint a vészjelző rakéták kilövése is, segítség azonban nem érkezett. Az utolsó rakétát 1. 40-kor lőtték ki, az utolsó csónakot pedig 2. 05-kor eresztették le. Ekkorra már a fedélzeten eluralkodott a pánik. 2:18-kor már 45 fokos szögben meredt az ég felé a Titanic orra, majd a hajótest kettétört, és 2:20-kor, két és fél órával az ütközés után, az óceán mélyére süllyedt.

Sajnos a közelben tartózkodó Carpathia már csak a mentőcsónakokban fagyoskodó túlélőkön tudott segíteni. Az áldozatok száma vitatott, 1490 és 1517 fő között állapították meg. A legtöbben a legénység tagjai közül, valamint a harmadosztály utasai közül vesztek oda.

A Titanic roncsát 1985-ben dr. Robert Ballard fedezte fel, aki 2004-ben a National Geographic Chanellel együttműködve dokumentumfilmet készített a hajóról. A Titanic 3821 méter mélyen fekszik, 900 km-re Új-Funland parjaitól. A legújabb vizsgálatok alapján sajnos a roncs már 2035-re teljesen összeomolhat. A hajó védelmében az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország szerződést írt alá. 2010-ben újabb expedíciót indítottak a Titanic roncsaihoz, azzal a céllal, hogy felmérjék jelenlegi állapotát, valamint 3D-s térképet készítsenek róla. Az expedícióban részt vett James Cameron, minden idők egyik legnagyobb sikert arató filmjének, a Titanic című filmnek a rendezője is.

A hajó történetéről számos írás, film és legenda született. A 100. évforduló alkalmából bemutatták James Cameron Titanicjának 3D-s változatát, valamint Titanic-emlékhajózást indítanak a southamptoni kikötőből az MS Balmoral óceánjáró fedélzetén. Az emlékúton XX. századi etikett lesz érvényben, sokan korhű ruhát is magukra öltenek, valamint lesznek történelemórák és az áldozatokról is megemlékeznek majd.

Az embereket kezdetektől fogva foglalkoztatta a szerencsétlen sorsú hajó tragédiája. Van valami megfoghatatlan, vonzó, ám egyszerre hátborzongató érzés ebben az egész történetben. Hiszen nem ez volt az első (és sajnos nem is az utolsó) eset, amikor egy hajó elsüllyedt. Mégsem övezte ekkora kíváncsiság, érdeklődés egyik balesetet sem. Mi lehet a Titanic titka, hogy így, 100 évvel a katasztrófa után is ennyi embert vonz a története? Sajnos a választ nem tudom, de egy biztos. Az „álmok hajója” hiába pihen az óceán mélyén, az emberiség emlékezetében örökké „Az Elsüllyeszthetetlen” marad.

 

Kovács Anna

 

Hozzászólások