Miféle állat lehet az, amelyik emlős létére nem eleven utódokat szül, hanem tojásokat rak? Amelyiknek testét tüskék borítják, ragadós nyelve segítségével pedig hangyákat és termeszeket eszik, de mégsem a sünökkel, vagy a hangyászokkal áll rokonságban, hanem a kacsacsőrű emlőssel?

A hangyászsünről van szó, amelyet csaknem százéves szünet után először láthat a hazai közönség, mégpedig a Fővárosi Állat és Növénykertben.

Január közepétől két hangyászsünt is láthatnak a Fővárosi Állat- és Növénykert látogatói. Az állatkertekben rendkívüli ritkaságnak számító állatok a tavalyi év végén érkeztek Budapestre, az elmúlt heteket azonban – az előírásoknak megfelelően – a karanténállomáson töltötték. Végleges helyüket az állatsimogató szomszédságában, az alig több mint egy éve érkezett vombatok szálláshelyével szemközt alakították ki abban az épületben, amely eredetileg a szarvasok számára épült 1912-ben, Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervei szerint.

A hangyászsünök a legkülönösebb állatok közé tartoznak, elsősorban azért, mert emlős létükre nem eleven utódokat hoznak a világra, hanem tojásokkal szaporodnak. A hangyászsünökön kívül az emlősök körében egyedül a kacsacsőrű emlős rak még tojásokat. A tojásrakás oka egyszerűen az, hogy az ősi emlősszerű hüllők és a korai emlősök is – a hüllők többségéhez hasonlóan – eredetileg tojásokat raktak. Ám az emlősök törzsfejlődésének korai szakaszában lépésről lépésre kialakult az elevenszülés képessége, így az emlősök körében ma már ez a szaporodási mód számít általánosan elterjedtnek. A tojásrakó emlősök fejlődési iránya azonban a törzsfejlődés során már nagyon korán, még az elevenszülés megjelenése előtt különvált a többi emlősétől, így ők megmaradtak tojásrakóknak.

                                                                

Bár a hangyászsünöket Ausztrália és Új-Guinea őslakói már sok ezer éve ismerik, az európai felfedezők csak a XVIII. század végén találkoztak először ezekkel az állatokkal. Az első európai, aki a hangyászsünök létezéséről hírt adott, az a William Bligh volt, aki a Bounty tehetséges, de vasfegyelmet követelő kapitányaként az egész világon ismert lett. 1788 augusztusában, tehát még a lázadás kitörése előtt a Bounty Tasmania partjainál is kikötött, s a legénység tagjai itt találkoztak hangyászsünökkel.

Bligh híradásai nyomán Cuvier, a neves francia természettudós 1897-ben a mitológiai eredetű Echidna nevet adta az állatnak. Kiderült azonban, hogy ezt a nevet 1788-ban egy másik tudós már lefoglalta a murénák egy csoportja számára. A tudomány ezért 1811 óta a „fürge nyelv” jelentésű Tachylossus néven ismeri a rövidcsőrű hangyászsünt. Az ausztráliai gyarmatosítóknak viszont annyira megtetszett az echidna név, hogy angolul ma is ez az állat elterjedt elnevezése.
Cuvier névadása egyébként nem volt éppen hízelgő, mert az ógörög mitológiában Ekhidna minden szörnyek ősanyja volt. A félig nő, félig kígyó alakban ábrázolt Ekhidnától származott többek között Kerberosz, a sokfejű kutya, az oroszlán, kecske és kígyófejű Khimaira, vagy a  lernéi Hüdra is.

Magyar nyelven először Friedrich Johann Bertuch gyermekeknek írt természetrajza, a Természethistóriai képeskönyv magyar kiadásában írtak a hangyászsünökről.

Állatkerti körülmények között először 1845-ben, a Londoni Állatkertben mutattak be hangyászsünöket, Philadelphiába és Amszterdamba 1903-ban, New Yorkba pedig 1913-ban jutottak el az első példányok.

Budapestre először 1912-ben érkeztek hangyászsünök – mégpedig hosszúcsőrűek. Ugyancsak az 1910-es években egy rövidcsőrű hangyászsün is élt Budapesten. Az évtized vége óta eltelt csaknem száz évben viszont sem Budapesten, sem más magyarországi állatkertben nem éltek ilyen állatok.

                                                              
                         

A Fővárosi Állat- és Növénykertbe most érkezett állatok rövidcsőrű hangyászsünök. Erre a fajra 30-45 cm-es testhossz, és 2-5 kg-os testtömeg jellemző. A testet borító tüskék természetesen a védekezést szolgálják, és bár az állat bizonyos mértékig képes összegömbölyödni, veszély esetén inkább félig beássa magát a talajba, és a karmaival kapaszkodva akadályozza meg, hogy a ragadozók védtelen hasi oldalához hozzáférjenek. Kiválóan ás, és rendkívül erős: saját testénél nagyobb köveket is képes odébb taszítani. Viszonylag hosszú életű állatok, akár 40-50 évig is élhetnek. Bár a hangyászsünök különféle apróbb bogarakat és azok lárváit, valamint férgeket is fogyasztanak, legfőbb táplálékukat a különféle hangyák és termeszek alkotják.

A nálunk mostantól látható fajt Európában csak öt állatkertben mutatják be, Magyarországon pedig egyedül Budapesten. A világ többi állatkertje közül csak néhány amerikai, egy japán, és úgy fél tucat ausztrál állatkertben lehet ilyen állatokat látni. A Budapestre érkezett állatok sem állatkerti szaporulatból, hanem Indonéziából, a természetes élőhelyüknek számító Papua tartományából származnak. Ennek megfelelően sem az életkorukat, sem a nemüket nem tudni biztosan (ez utóbbi ugyanis ránézésre nem állapítható meg).

Forrás:www.zoobudapest.com

Hozzászólások